Azt mondja, hogy lejöttek a hozamok. Itt milyen hozamról beszél? Mert a tresury hozamok a lazítás bejelentését követően emelkedni kezdtek. Kb. azóta csökkennek, amióta felerősödtek a feltörekvő országokban az inflációs félelmek és az arab országokban fölborult a korábbi rend. Persze nem gondolom függetlennek az infláció felfutását a QE2-től, de nem hiszem, hogy itt erre gondolt Jimmy.

@luckylukem:
Nem, szerintünk sem az utóbbi hetek eseményeire gondolt. Az amerikai állampapír-hozamok pedig valóban nem csökkentek a QE2 tavaly novemberi bejelentése óta, sőt.

Alighanem arra gondolhatott, hogy a historikusan alacsony szinten lévő hozamok nem változtak érdemben, annak ellenére nem, hogy az amerikai központi költségvetés hiánya nem csökken, az inflációs várakozások az alapkezelők, a hivatásos befektetők körében végzett felmérések szerint jelentősen emelkedtek, miközben kamatemelésről a Fed döntéshozóinak többsége egyelőre nyilván hallani sem akar. Ilyen körülmények között a hozamok emelkedésének a megakadályozásához is szükséges lehet a QE2: a Fed vásárlásai a bejelentése óta újonnan kibocsátott amerikai állampapírok 70%-ra rúgnak, ez tehát szó szerint igazi "mennyiségi könnyítés".

"A Federal Reserve Board döntéshozói minden lehetséges eszközzel szeretnék csökkenteni a deflációs kockázatot."
Mi az a deflációs kockázat?
Meg tudná valaki magyarázni, hogy miért jó nekünk embereknek, hogy mindenáron inflációt akarnak generálni a jegybankok?

@Infláció blog: De az inflációs várakozások épp a QE2-t követően erősödtek fel, ez nekem így nem áll össze. szerintem: QE=infláció->hozamok fel.

@programozó: Ez szerintem így nem igaz, hogy mindenáron inflációt próbálnának generálni a jegybankok, mert infláció alapvetően költség a gazdaságnak. Költségesek az átárazások, illetve bizonytalanná teszi a jövőbeli költségeket és bevételeket, ami extra költség a vállalatoknak. Így a jegybankok csak egy olyan kezelhető infáció elérésében érdekeltek, amikor még megvalósul az árstabilitás és a jóléti költsége ennek a bizonytalanságnak nem haladja meg - a magas áremelkedéssel együtt járó - gazdaság stimuláló alacsony rerálkamatot. Másrészt a magas infláció volatilisebb is, épp a várakozások bizonytalansága miatt. De emellett rontja a gazdasság versenyképességét, úgyhogy egy normális jegybankban ezt figylembe veszik. Ha rossznak gondoljuk az inflációt, az csak azért van, mert még nem láttunk deflációt. Csökkenő árak->növekvő reálkamat->csökkenő fogyasztás->kisebb nyereség/veszteség a vállalatoknál->csökkenő bérek->csökkenő kereslet->csökkenő árak és így tovább. Azért ez kicsit rosszabbl hangzik, mint az a second best állapot amiben most vagyunk.

@programozó:

A defláció, ha tartós, ugyanolyan pusztító hatást tud kifejteni a gazdasági aktvitásra, mint az elszabaduló infláció. Az árszínvonal trendszerű csökkenése összenyomja a vállalatok profitmarginokat, ez a vállalatokat költségeik csökkentésére kényszeríti. A vállalatok romló eredményessége visszafogja a beruházási aktvitást.

A fogyasztók a trendszerűen csökkenő árszínvonalra úgy reagálnak, hogy ha tehetik, elhalasztják a fogyasztásukat, tehát például nem idén cserélnek autót, hanem jövőre, ha egyszer úgy tűnik, hogy jövőre olcsóbb lesz. Ez visszaveti az aggregált keresletet, erre a defláció miatt amúgy is a profitjuk elolvadásával küzdő vállalatok a beruházások elhalasztása és a gyakran leépítést jelentő költségcsökkentés mellett egyre élesebb árversennyel kénytelenek reagálni, miközben a vállalatok kapacitáscsökkentései miatt növekvő munkanélküliség is rontja a háztartások fogyasztási kedvét és képességét.

Így a kígyó a farkába harap: mind a kereslet, mind a kínálat oldalán spirálisan kapcsolódnak egymáshoz azok a tényezők, amelyek lefelé húzzák az árszínvonalat: újabb elhalasztott fogyasztást, még élesebb árversenyt, újabb vállalati leépítéseket, ezáltal még nagyobb munkanélküliséget eredményezve… a defláció tehát éppen olyan halálos spirál tud lenni, mint az elszabaduló infláció.

Deflációs környezetben a megtakarítások illetve a megtakarítható jövedelmek tulajdonosai is a gazdasági aktvitást károsan befolyásoló stratégiákat követnek. Mivel a defláció azt eredményezi, hogy még nulla nominális kamat mellett is pozitív reálkamatot ér el a megtakarító, nem érdekelt abban, hogy érdemi nominális hozamot nyújtó, de a visszafizetés kockázatától nem mentes eszközökben tartsa az eszközeit. Különösen akkor nem, ha eközben azt is tapasztalja, hogy a foglalkoztatottság folyamatosan csökken, hiszen ez önmagában is sokat ront a kockázati étvágyon.

Azaz sem tőke-, sem hiteltípusú finanszírozást nem szívesen nyújt a vállalati szektornak, nem szívesen lép be vevőként a trendszerűen eső árak által jellemzett eszközpiacokra (például az ingatlanpiacra) sem. A defláció tehát lefékezi a jövedelemáramlás rendszerét, ezzel finanszírozási oldalról is rombolja a gazdasági aktvitást.

Nagy eszköz- és hitelbuborékok kipukkanása után ezért kell a jegybankoknak akár nem konvencionális eszközökkel is küzdeni a defláció ellen.

@luckylukem:
Az inflációs várakozások valóban a QE2 bejelentése után kezdtek el emelkedni, és ennek nyilvánvalóan van köze a hozamok emelkedéséhez. Viszont éppen maga a QE, azaz a Fed kötvényvásárlásai tartják féken a hozamemelkedést.

Az, hogy nem áll össze, szerintünk nem csoda: az egész játék lényege egy kötéltánc: nem fenntartható a növekedés, deflációs kockázatok vannak, tehát pénzt nyomtat a Fed, ez viszont megemeli az inflációs várakozásokat, egy bizonyos tartományig a Fed szándékának megfelelően. Ha viszont túllő a célon, ami könnyen megtörténhet, akkor jön a másik baj: az infláció.

@Infláció blog:
Akkor egy kis ismétlés. Mivel kapitalizmusban élünk, csak a kapitalizmus jó öreg, bár manapság igencsak lenézett, alapképletéhez kell visszanyúlnunk. Igen-igen, a "pénz–áru–több pénz"-hez. Bár akkor érthető meg, ha matematikai alakban írjuk: P(t)=P×(1+p)^t [ahol P a befektetendő összeg, p a kamatláb, t a kamatszámítási periódus, P(t) a t időpontbeli eladáskor elért bevétel]. Mert így már rögtön látszik, hogy a gazdasági ügylet alatt, azaz a vétel és az eladás között a kamat miatt kell az árnak emelkednie. És egyáltalán nem azért (miként azt Marx, a közgazdasági gondolkodást máig zsákutcában víve hirdette), mert a P'-P a gazdasági ügyletre vállalkozó személy haszna; a vállalkozó hasznát már P tartalmazza, hiszen az ügylet szempontjából az is csak költség, másképp az is a munkamegosztásból adódó olyan áru, amelyet a vállalkozó, mivel nem ő állítja elő, saját maga számára vesz meg. Az árnak csakis kizárólag a kamat miatt kell emelkednie. Ez a pozitív kamatláb kényszere. A sarki fűszeres is így oktatta fiát: "Olcsón vegyünk, drágán adjunk!": vagyis, ezt már én teszem hozzá, a vétel és az eladás között az árnak emelkednie kell, hogy az ügylet idejére számolt kamat kijöjjön.

Viszont az áremelkedést másképp úgy hívjuk, hogy infláció; így a fenti tapasztalatból gondolják egyesek, hogy egy kis infláció csak jót tesz a gazdaságnak (lásd például Nyugat-Európát 1500 és 1620 közt: hetivalasz.hu/uzlet/globalis-arrobbanas-24419/ ). Na de mi történik, ha az árak nem emelkednek, hanem esnek, azaz amikor defláció van? Akkor a sarki fűszeresünk, de bármely más vállalkozó is, megpróbálja gyorsan eladni a készleteit, a korábban vett árukat, és aztán többet nem vásárol: hiszen az áraknak emelkedniük kell a vétel és eladás között, hogy kijöjjön a kamat. Ám ha a sarki fűszeresünk, egyben minden más vállalkozó, nem akar vásárolni, az a kereslet csökkenését fogja eredményezni. Viszont a piac vastörvénye szerint: csökkenő kereslet = csökkenő árak; és a folyamat önmagát gerjesztve fokozódik. Ez a válság! Ezért veszélyes defláció!

@luckylukem:
"Ez szerintem így nem igaz, hogy mindenáron inflációt próbálnának generálni a jegybankok"
Az infláció számomra elfogadható szintje nulla százalék. Ezt hívnám én árstabilitásnak. A FED ezzel szemben bevallottan két százalék infláció elérésére törekszik. Kérdésem az, hogy miért is nem törekszenek a jegybankok a nulla százalék infláció elérésére? Ha nekünk nem jó a pozitív infláció, akkor mégis kinek jó?

@Infláció blog:
"A fogyasztók a trendszerűen csökkenő árszínvonalra úgy reagálnak, hogy ha tehetik, elhalasztják a fogyasztásukat, tehát például nem idén cserélnek autót, hanem jövőre, ha egyszer úgy tűnik, hogy jövőre olcsóbb lesz. Ez visszaveti az aggregált keresletet, ..."
Ez a logikai gondolatmenet a valóságban tényszerűen nem igaz.
pl. szórakoztató elektronika (MP3 lejátszók, TV-k), biotechnológia (DNS szekvenáló), félvezetőgyártás (processzor, memória), távközlés és számítástechnika (mobiltelefon, internet sávszélesség, laptop), hogy csak néhányat említsek.
Folyamatosan csökkenő árszínvonal mellett a legdinamikusabban fejlődő iparágakat láthatjuk. A legnagyobb tőzsdei cégek közül sok ezeken a területeken tevékenykedik, és évek alatt lett óriás. (Intel, Apple, Google, Facebook, stb.)
Az árversenyre pedig ezeken a területeken nem lehet panasz.

@bolá:
"Az árnak csakis kizárólag a kamat miatt kell emelkednie."
Mivel magyarázod akkor, hogy a magas infláció ellen a jegybankok a jegybanki alapkamat emelésével küzdenek?

@programozó: Ha nulla inflációt céloznának akkor ennek megvalósulásához néha negatív tartományba kerülne a headline infláció, ami beindíthatná a deflációs spirált. Mivel a nominális kamatok nem süllyedhetnek negatív tartományba - amivel vissza lehetne rántani az inflációt, a jegybankok inkább nem kockáztatnak. De valóban az infláció csak second best megoldás - mint ahogy írtam.

@programozó: "A fogyasztók a trendszerűen csökkenő árszínvonalra úgy reagálnak, hogy ha tehetik, elhalasztják a fogyasztásukat, tehát például nem idén cserélnek autót, hanem jövőre, ha egyszer úgy tűnik, hogy jövőre olcsóbb lesz. Ez visszaveti az aggregált keresletet, ..."

Gondolatmenet nagyon is igaz, mivel te sem csak elektronikai cuccokat veszel. Ezek 10%-át sem teszik ki a fogyasztói kosárnak, ellenben a szolgáltatások és élelmiszerek inflációja - a technológiai fejlődésből fakadó árcsökkenést - vastagon kompenzálják és nem éri meg tartani a pénzed, hogy a jövőben majd sokkal több kazettás magnót vegyél belőle. Meg egyébként csak az "elavult" termékeknek csökken az ára, pl. az új tabletek, okos telefonok stb. azért nem annyira olcsóak.

@luckylukem:
"Gondolatmenet nagyon is igaz, mivel te sem csak elektronikai cuccokat veszel. Ezek 10%-át sem teszik ki a fogyasztói kosárnak, ..."
1. A felvetett gondolat úgy szólt, hogy a csökkenő árszínvonal hatására a fogyasztók elhalasztják a fogyasztásukat. Erre hoztam ellenpéldákat, rámutatva, hogy ez nem igaz.
2. Nem fogyasztói kosarat vásárolunk, hanem konkrét termékeket. Ahogy megveszem a számítógépet, TV-t, stb. annak ellenére, hogy ugyanazt a tudást fél év múlva olcsóbban megkapom, ugyanúgy megvenném a lakást, autót, élelmiszert még akkor is, ha később olcsóbb lenne, mert egyszerűen szükségem van ezekre a javakra.

@luckylukem:
"Ha nulla inflációt céloznának akkor ennek megvalósulásához néha negatív tartományba kerülne a headline infláció, ami beindíthatná a deflációs spirált."
Mint előző válaszomban leírtam, a deflációs spirál ebben a formában nem létezik (defláció -> fogyasztás elhalasztás -> profit csökkenés -> stb).
Egy másik formában viszont nagyon is létezik, ezt viszont nem szívesen kötik az orrunkra; ez a pénzügyi rendszer felépítéséből, az új pénz teremtésének folyamatából ered.

@programozó:
Az áruk árának a vétel és az eladás között kell emelkedniük, hogy kijöjjön a gazdasági ügyletre elvárt kamat (ez a pozitív kamatláb kényszere). Tehát nem a mai mobiltelefon árát kell összehasonlítani a tavalyi mobiltelefon árához, hanem a mai mobiltelefon árát az előállításához szükséges áruk árához. Így aztán igazából a defláció nem a fogyasztókat riasztja el a vásárlástól, hanem az árutermelőket a gazdasági ügyletektől, az árutermeléstől, aminek a vége a munkások elbocsátása, végeredményként a fogyasztás csökkenése.
Ezt elmagyarázandó egy egyszerű példa, de minden gazdasági ügylet ugyanígy épül fel: Van 100 csengő arany érmém. Ebből csak akkor adok ki 90 érmét 50 tonna búzára és 10 érmét 1 éves raktározási kapacitásra, ha erős bennem a meggyőződés, hogy az 50 tonna (mínusz amit az egerek megesznek belőle) búzát 105 csengő arany érméért el fogom tudni adni. Így az 50 tonna búza ár 90-ről 94.5 arany érmére, az 1 éves raktározás 10-ről 10.5 arany érmére emelkedett (költségarányosan visszaosztva, mert jobb ötletem nincs). De ha az bennem a meggyőződés, hogy az 50 tonna (mínusz amit az egerek megesznek belőle) búzát csak 95 arany érméért fogom tudni eladni, akkor bolond vagyok, ha belevágok ebbe a gazdasági ügyletbe. Persze ez így még csak a búza piaci árának változása, ebből infláció, illetve defláció akkor lesz, ha ez kiterjed majdnem minden árura (azért nem mindenre, mert mindig lehet találni valamit, aminek az ára ellentétesen mozog).

@bolá:
"Az áruk árának a vétel és az eladás között kell emelkedniük, hogy kijöjjön a gazdasági ügyletre elvárt kamat"
Ez nem kamat, hanem haszon.

"Tehát nem a mai mobiltelefon árát kell összehasonlítani a tavalyi mobiltelefon árához, hanem a mai mobiltelefon árát az előállításához szükséges áruk árához."
???

"Így aztán igazából a defláció nem a fogyasztókat riasztja el a vásárlástól, hanem az árutermelőket a gazdasági ügyletektől, az árutermeléstől,..."
Akkor nem lenne LCD TV-d, számítógéped, stb.

"Ezt elmagyarázandó egy egyszerű példa, de minden gazdasági ügylet ugyanígy épül fel:..."
A gabonát általában még azelőtt eladják, mielőtt elvetnék (termeltetési szerződések), és a példa alapján mit kezdjek a termelővel, aki termeszti a gabonát, vagy egy programozóval, aki megrendelésre ír egy programot.