A bejegyzés szerzői: Thomas Holinka és Olga Loiseau-Aslanidi, a Moody's Analytics közgazdászai. 

A világ legtöbb központi bankjának manapság azzal a nehéz feladattal kell szembenéznie, hogy a növekvő infláció és a gyenge gazdasági növekedés, mint leküzdendő akadály között egyensúlyozzon. A kulcsfontosságú monetáris politikai döntéshozók világszerte egyre inkább héjákká válnak, az emelkedő inflációs nyomás láttán. Mégis, a központi bankárok óvatosak, nehogy idő előtt emeljék meg a kamatokat, ezzel visszataszítva országukat a recesszióba. Azonban, ha az árnyomás erősen emelné az inflációs várakozásokat és a középtávú árstabilitást veszélyeztetné, kérdésessé válhat, hogy ezek a központi bankok meddig tudják a monetáris politikájukat expanzívan tartani, és mikor kényszerülnek kamatemelésre.

A jelenlegi inflációt nem lehet egyszerűen kamatemelésekkel orvosolni, mivel főleg a nyersanyagok (mint az étel és az energia) árának emelkedése hajtja. A kínálati oldali sokkok miatti monetáris szigorítás pedig nem kívánt volatilitást okozna a termelésben és a foglalkoztatásban is. Emiatt sok központi bank kész elfogadni az inflációs előrejelzésük, és ezzel együtt a jövőbeli infláció céltól való átmeneti eltérését. Ha azonban a termelők a fogyasztókra hárítják a magasabb költségeiket, a monetáris szigorítás helyénvalóvá válik.

A mért maginfláció sok gazdaságban továbbra sem magas. A gyengülő belföldi kereslet és a magas munkanélküliség ugyanis korlátozza az infláció begyűrűzését. A belföldi kereslet okozta inflációs nyomás még visszafogott maradhat, mivel a munkanélküliség továbbra is magas és fiskális megszorításokat vezetnek be számos országban.

A központi bankoknak vannak és mindig is lesznek olyan monetáris politikai eszközei, melyekkel az árstabilitást elérhetik. Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi helyzet, amikor elsősorban a gazdasági növekedésre fókuszálnak az inflációs küzdelemmel szemben, csak átmeneti. Amint az adósságválság véget ér, a kormányok újra fel fogják ismerni az alacsony infláció nyújtotta gazdasági előnyöket, és újra engedik függetlenül működni a központi bankokat, hogy azok az inflációra koncentrálhassanak. Persze a jelenlegi válság megmutatta, hogy a központi bankok nem teljesen függetlenek – a Federal Reserve System-et az amerikai kormány negyedik ágának is nevezték – de ne feledjük milyen sikeresek voltak a központi bankok az infláció elleni küzdelemben az adósságválságot megelőzően.

Friedman monetarizmusa szerint az infláció mindig a gazdaságban jelen lévő pénztöbbletnek tulajdonítható. A legnagyobb fejlett országok központi bankjai által bevezetett quantitative easing (mennyiségi lazítás) a gazdaság növekedését a hitel- és az árfolyamcsatornákon át ösztönözte. A fejlett országok quantitative easing-jei az inflációs nyomást áttolták a kicsi, nyitott, fejlődő gazdaságokra. Ráerősített erre még az is, hogy a fejlett világban a belföldi pénzkínálatnak a helyi devizák felértékelődése elkerülése végett végrehajtott növelésén keresztül tovább fokozódott az inflációs nyomás.

Az eredeti, angol nyelvű szöveg elérhető itt.