Régi megfigyelés, hogy az áruházak polcain található árucikkek drágulását nagyobbnak érezzük, mint a kormányok által publikált hivatalos inflációt, a kérdés csak az, hogy bennünk vagy a hivatalos adatokban kell-e keresni a hibát. A szakirodalom szerint a fogyasztók mindig erőteljesebbnek érzik a drágulást a valóságosnál, azonban néhol a hivatalos statisztikák sem pontosan azt mérik, amire hivatottak.
Az argentinok kiveszik az inflációs kosárból azt, ami drága
Az utóbbi időben egyre több cikk jelenik meg a sajtóban Argentínáról, akinek a hivatalos fogyasztói árindexét már egy elemző sem veszi komolyan. A latin-amerikai országban 2007-ben új vezetőt neveztek ki a statisztikai hivatal élére, aki az infláció számítási módjának gyors megreformálása után rövid időn belül leszorította a hivatalos argentin inflációt. Az új módszerek közé tartozott az hivatal előző vezetője szerint többek között az, hogy a statisztikusok nem vették figyelembe a tizedes jegy utáni számokat az elemzéseknél, helyette mindig lefelé kerekítettek az aktuális adatokon. A leváltott vezető szerint szintén bevett módszerré vált, hogy a hivatal egyszerűen kiveszi azokat az árucikkeket a fogyasztói termékkosárból, amelyek jelentősen drágulnak. Ennek magyarázata, hogy a vásárlók úgy sem veszik meg azt, aminek jelentősen felmegy az ára, ezért felesleges a fogyasztói termékkosárban tartani.
A nyilvánvaló trükközések miatt azonban gyakorlatilag teljesen hiteltelenné vált a hivatalos árindex, ezért a piacok is kénytelenek az államitól független források adataira támaszkodni az argentin árváltozások esetében. Ezek a független szervezetek kétszer-háromszor magasabb inflációt mérnek Argentínában, mint amit a hivatalos szervek, a drágulás mértéke idén már eléri a 24 százalékot is szemben a hivatalos adatok szerinti mindössze tíz százalék körüli inflációval. A kormány viszont nem igazán tűri az alternatív árindexeket, tavaly több bírósági eljárás is indult a hivatalosnál szignifikánsabban magasabb inflációról publikáló közgazdászok ellen.
Képtelenek fékezni a peso leértékelődését
A peso leértékelődésének gyors ütemét viszont kénytelen tűrni a kormányzat, az argentin fizetőeszköz 2008 óta folyamatos leértékelődésben van a dollárral szemben, és ahogy az infláció esetében, itt is elvált a hivatalos árfolyam attól, ami az egyre növekvő feketepiacon tapasztalható. Hivatalosan 4,5 pesot ér egy amerikai dollár, azonban a feketepiacon 6,5 pesót is adni kell egy amerikai dollárért. Ráadásul növekszik a hivatalos átváltási árfolyam és a feketepiacon elérhető árfolyam közötti különbség is, és a becslések szerint már a teljes piac 10 százalékát is kiteheti a peso feketepiaca.
forrás: Morgan Stanley
A leértékelődés pedig tovább hajthatja az inflációt, ezért a kormány is mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a tömeges peso eladásokat és egyensúlyban tartsa a fizetési mérleget. A Cristine Kirchner vezette kabinet 2011-ben korlátozta a peso átválthatóságát annak érdekében, hogy megakadályozza a tőke kiáramlását az országból, így aki külföldi valutára szeretné váltani a hazai megtakarításait, igazolnia kell, hogy legális úton szerezte a jövedelmét, és hogy nincs adótartozása. Néhány napja pedig tovább szigorodtak az átváltás feltételei, már csak azok a külföldre utazó argentinok válthatják dollárra a peso-jukat, akik igazolni tudják, hogy dollárt használó célországba tartanak.
Az egyre romló fizetési mérleg egyensúlyba hozásának másik módjaként a kabinet adminisztratív úton próbálta korlátozni az importot, több exportáló céget arra kényszerített, hogy pesora váltsa a bevételeit, valamint államosította az ország legnagyobb - spanyol tulajdonban lévő - olajtársaságát is.
Kínában ,,leszólnak" a termelőknek
A kínai hivatalos infláció kapcsán közel sem beszélhetünk ilyen folyamatokról, ám ha infláció számításáról van szó, az ázsiai állam sem fél bevetni az erejét. Kínában leginkább az inflációs kosár összetétele figyelemreméltó, amelyről hivatalosan nem lehet tudni, hogy pontosan mit is tartalmaz. Így fordulhat elő az az anomália, hogy bár júniusban hivatalosan 2,2 százalékra süllyedt a kínai éves infláció, az ingatlanpiacon vagy a nagyvárosok üzleteiben, éttermeiben ennél lényegesen nagyobb drágulásokat lehet tapasztalni.
Nincsenek átlátható adatok a fogyasztói kosárban lévő termékek pontos összetételéről, sem arról, hogy honnan gyűjti az adatokat a hivatal. Az alacsonyabb inflációt így el lehet érni olyan jószágok fogyasztói kosárban tartásával, amelyek hatóságilag vannak szabályozva, és adminisztratív módszerekkel lehet befolyásolni őket. Ilyen jószágnak számítanak a kulcsfontosságú élelmiszerek, a gázolaj és benzin is. Utóbbi esetében például mindig az utolsó 22 nap átlagos árfolyamából állapít meg hatósági árat a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Tanács, amellyel emelkedő trend esetén tompítani tudja a drágulás mértékét. Arról sincsenek pontos információk, hogy a kínai ingatlanpiaci felfutást kísérő lakáspiaci áremelkedés milyen mértékben járult hozzá az inflációhoz.
30 százalékot drágult, mégsem számít
Más a helyzet a szójababbal, amely annak ellenére nincs benne a fogyasztói kosárban, hogy ez a legfontosabb takarmánynövénye az ország hatalmas sertésállományának. Így hiába drágult június óta több mint 30 százalékot a szójabab a világpiacon, ez nem fog közvetlenül megjelenni a kínai árindexben. A kormány állítása szerint az országnak csak minimális élelmiszerimportra van szüksége, ezért ki is tudja védeni a világpiaci árak emelkedését. Mindamellett a kínai kabinet nyomatékosan megüzente a szójabab termelőknek, hogy a következő tíz hónapban lehetőleg ne emeljenek árat, hacsak nem létszükséges.
