2011.03.08.

Előszó

A bejegyzés szerzője: Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője

Nem is volt olyan régen, amikor a sajtó és a szakmai közbeszéd a világgazdaság összeomlásától volt hangos. A Nagy Válságot megelőző időszakra hajazó folyamatok súlyos gazdasági és pénzügyi összeomlással fenyegettek. Mindenki a maga módján reagált is ezekre a folyamtokra: a befektetők a biztonságos, defláció-biztos eszközöket keresték, melynek nagy nyertesei a csökkenő hozamú fejlett gazdaságok voltak, a gazdaságpolitikusok pedig kieresztették a gyeplőt úgy a költségvetési, mint a monetáris politika terén. 

Ezek a próbálkozások nem is maradtak eredmény nélkül. A világ ma teljesen más passzban van, mint volt bő két évvel ezelőtt. A növekedés visszatért, és ha csak kevéssé is, de a munkavállalók helyzete is javult. Az aggályok persze nem szűnnek meg, csak átalakulnak: most épp attól félhetünk, hogy a korábban nyújtott (és sok esetben még vissza sem vont) gazdaságpolitikai ösztönzők a régen látott magas infláció korszakába vezetik vissza a nagy gazdaságokat.

De biztosak lehetünk abban, hogy a világba visszatért az infláció? A magmutatók visszafogottsága nem éppen arról árulkodik, hogy a még mindig laza munkaerőpiacok mellett bőven van idejük a nagy jegybankoknak lépni mielőtt kontrollálhatatlanná válna az infláció? A nyersanyagárak emelkedése nem pusztán a gyorsuló gazdasági növekedés által szított kereslet és a különböző okokból fakadó kínálati korlátok folytán bekövetkező relatív árak természetes átrendeződését tükrözi? Ha igen, akkor tényleg szükséges lenne a mainál jóval erősebb jegybanki szigor?

Másrészről, akár jogosak is lehetnek a kételyeink a jegybankok eszközeivel és mozgásterével kapcsolatban. Nem nyilvánvaló az, hogy a nagy keresletélénkítések kapcsán felhalmozott óriási adóssághegyek a növekedési célt az infláció elleni küzdelem fölé emelik? Vagy fokozhatnánk: nem tűnik valószínűnek az, hogy az adósságtehertől való megszabadulás vágya végül a központi bankok autonómiájának csökkenéséhez vezet, tehát nem is nagyon kell arra számítanunk, hogy a jegybankok majd elveszik az italt amint a party a tetőfokára hág? Talán már úton is van a hiperinfláció?

És természetesen az infláció földrajzi eloszlását tekintve, még abban sem lehetünk biztosak, hogy kinél van a megoldás kulcsa: azoknál a nagy központi bankoknál, akik rekord alacsonyan tartják kamataikat és vásárolják az államkötvényeket, vagy azoknál a fejlődő piaci jegybankoknál, akik a versenyképességük védelmében a tőkebeáramlások árfolyam-felhajtó hatását inkább inflációs nyomásra cserélik?

Ennek a blognak az a célja, hogy ezeket a kérdéseket a lehető legtöbb szempontból körüljárva hozzájáruljon napjaink inflációs folyamatainak jobb megértéséhez. Mindezt úgy tervezzük, hogy közreadjuk azoknak az elismert szakértőknek az írásait, akik elfogadták felkérésünket, és ezzel nem kevesebbhez járulnak hozzá, mint a blog alapkérdésének megválaszolásához:

Visszatért az infláció?

Szólj hozzá!

Címkék: bank infláció válság előszó kamat központi monetáris makroelemző samu janos

A bejegyzés trackback címe:

https://inflacio.blog.hu/api/trackback/id/tr162721454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Infláció - szakmai blog

A Concorde szakmai blogja az inflációról. Elemzőink nemzetközi szaktekintélyekkel kiegészülve vetik fel a kérdéseket, és keresik a válaszokat egy esetleges inflációs folyamattal kapcsolatban.

Címkék

adósság (3) ajánló (2) alan clarke (1) alapítvány (1) államadósság (1) amerika (1) animáció (1) arab (1) arany (2) aranyár (1) argentina (1) árupiac (1) autista (1) axel weber (1) ázsia (1) bank (2) befektetés (1) bernanke (4) blog (3) bloomberg (1) bnp paribas (1) búza (2) cato (1) ceo (1) charles kadlec (1) cnbc (4) concorde (1) cseh (1) cukor (1) defláció (6) demokrata (1) dollár (3) easing (1) ecb (1) élelmiszer (5) élelmiszerár (1) elemző (1) elnök (1) előszó (1) energia (1) étel (2) eu (1) euró (2) eurózóna (2) eurozóna (2) facebook (1) fed (11) fehéroroszország (1) financial times (1) financia times (1) fomc (1) forbes (2) friedman (1) gazdaság (1) gazdasg (1) gfk (1) globális (1) goldman sachs (2) google (1) grafika (2) harvard (2) haszon (1) hegymászás (1) hiány (1) himalája (1) hiperinfláció (2) hírszerző (2) hivatkozások (1) időszak (1) index (3) india (2) inflacio (1) infláció (46) inflácó (1) infografika (2) jaksity györgy (2) japán (4) jegybank (5) jegybankok (1) jelentés (1) jimoneill (1) jim oneill (1) június (1) kamat (5) keresések (1) kína (4) kiskereskedelem (1) költség (1) költségvetés (1) költségvetési (1) konferencia (1) kovács krisztián (1) kovacs krisztian (1) közgazdaságtan (1) közgazdász (1) központi (2) központi bank (1) krugman (1) kukorica (2) kutatás (1) larry kudlow (1) lassul (2) lazítás (1) magyarok (1) magyarország (3) május (1) makroelemző (2) mankiw (1) március (1) mark calabria (1) mítoszok (1) monetáris (1) monetáris politika (1) moodys (1) móró tamás (2) mosoly otthon (1) nemesfém (1) nemzetközi (1) new york times (4) nikkei (1) nixon (1) nobel díj (1) növekedés (3) ny (1) olaj (1) olajár (2) papírpénz (1) paul krugman (1) pesszimisták (1) portfolioblogger (1) qe2 (1) quantitative easing (4) quantitive easing (1) rangsor (1) recesszió (1) rekord (1) republikánus (1) réz (1) rogoff (1) sajtó (1) samu jános (2) samu janos (1) statisztika (3) szárazsá (1) szavak (1) szavazás (1) szegénység (1) szója (1) thaiföld (2) történelem (1) történet (1) trend (1) trichet (1) usa (7) válság (4) várakozás (1) várakozások (1) veszély (2) vezérigazgató (1) videó (2) videóinterjú (1) világbank (1) világgazdaság (1) vita (1) wall street journal (4) wal mart (1) wen jiabao (1) wsj (3) zimbabwe (1) zoellick (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása