A bejegyzés szerzője: Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője
Az infláció azon gazdasági jelenségek egyike, amelyek húsbavágóan képesek érinteni egész társadalmakat, és adott esetben nemzetközi léptékben is képesek aláásni a békét és a biztonságot. Ezért az inflációval kapcsolatos elemzésekből, a probléma áttekintéséből és követéséből sosem maradhatnak ki a politikai összefüggések, hiszen az infláció olyan fenyegetés minden politikai rezsimre nézve, akár demokratikus, akár nem demokratikus uralmi rendszerről beszélünk, amely a legszilárdabbnak gondolt hatalmi struktúrát is meg tudja rendíteni.
Ha az infláció globális jelenséggé válna, ha a különböző gazdasági és társadalmi válságfolyamatok bársonyos kezelése érdekében eddig kinyomtatott rengeteg dollár, jüan, jen, és esetleg a jövőben kinyomtatandó euró rendszerszintű, elszabaduló inflációt okozna, akkor ez a probléma a világ elsőszámú biztonsági kihívásainak sorába emelkedne. Az ezt alátámasztó súlyos történelmi tapasztalatok mellett olyan regionális válságok is bizonyítják ezt, amelyek éppen ezekben a hetekben zajlanak a szemünk előtt.
Az arab és más közel-keleti országok politikai válságának akut szakaszba lépésében ugyanis egyértelműen az élelmiszer-infláció játszotta a főszerepet, mint ahogy a kínai kormányzat gazdaságpolitikai kötéltáncában is az élelmiszerek árának gyorsuló emelkedése okozza a legtöbb fejfájást az ázsiai kolosszus vezetőinek. Ráadásul egy olyan élelmiszer-infláció kínozza és bolydítja fel ezeket a társadalmakat, amit jelentős részben az amerikai gazdaságpolitika, az amerikai válságkezelés „mellékhatásaként” értékelhetünk. Ez a közelmúlt és a jelen, a jövőt illetően pedig az inflációval kapcsolatban a fő kérdés az, hogy azok a feltörekvő gazdaságok, amelyek már ma elsőszámú közellenségként küzdenek ezzel a jelenséggel, vajon képesek lesznek-e „exportálni” az inflációjukat a fejlett gazdaságokba.
Akár egy országban, akár a nemzetközi térben jelentkezik, az infláció lényege mindig egy kényszerítő erejű vagyonátcsoportosítás. Az pedig igazán nem csoda, hogy egy vagyonátcsoportosításban lényegülő folyamat csak súlyos konfliktusokkal megterhelve tud végbemenni, és az ellene vagy akár érte való küzdelem a politikai napirend központi témája mindenhol, ahol ez a veszély felüti a fejét. Az infláció blogon ennek megfelelően, a Concorde szakmai potenciálját kihasználva folyamatosan követni fogjuk az infláció politikai összefüggéseinek alakulását, méghozzá a lehető legtágabb, globális kitekintésben. Tartsanak velünk!